Schneider Éva a Győr Toastmasters alapító tagja. A területi humoros angol nyelvű versenyen elért aranyérme után a divíziós versenyen is sikeresen szerepelt. Évi beavat minket a felkészülésbe, a versenyen szerzett tapasztalataiba és a fejlődését, változását megalapozó lépésekbe.

Miért döntöttél úgy, hogy megméretteted magad az angol nyelvű beszédversenyen?

Szerettem volna kipróbálni magam ebben a helyzetben is. Azért kezdtem el a Toastmasters klubba járni, mert keveset beszéltem, és féltem kiállni mások elé. A fejlődésem a nyilvános beszéd területén nem volt túl gyors, de úgy éreztem, hogy a versenyzés jó lenne következő kihívásnak. Másrészt írtam néhány cikket angolul, és az egyikről azt gondoltam, hogy jól működne beszédként is, így kitűztem magamnak a célt, hogy indulok a 2021 őszi humoros beszéd versenyen.

Hogy készültél fel a versenyre?

Amíg távoli volt a verseny határideje, addig a félkész írásomat tanulgattam, körülbelül két hetente vettem elő, vagy ritkábban. Augusztusban egy angolul jól tudó klubtagunk segítségét kértem, nézze át, nyelvtanilag helyes-e, illetve, hogy szórakoztató-e, mint beszéd. Ezt követően megírtam a befejezését és kibővítettem néhány mondattal, hogy beleférjen az 5-7 perc közötti tartományba. Amikor megtudtam a területi verseny pontos időpontját, akkor aktívan készültem: először megtanultam kívülről, majd naponta elmondtam, tükör előtt, és videóra is többször felvettem. A szép kiejtést is gyakoroltam: felolvastattam a szöveget egy online szövegfelolvasóval, majd elismételtem lassan, amit hallottam.

Számodra mi a különbség a magyar, illetve az angol nyelvű előadás között?

Amikor magyar nyelvű előadásra készülök, akkor csak vázlatot írok, és igyekszem a saját szavaimmal előadni, hogy természetesnek hasson. Az angol nyelvű előadásomat megírtam előre, majd megtanultam szóról-szóra. Úgy éreztem, hogy angolul kevésbé tudok improvizálni, valószínűleg jobban kerestem volna a szavakat és megakadtam volna.

Mi adta a beszéded témáját?

Mint említettem, írtam néhány cikket, mert szerettem volna egy blogot elkezdeni hétköznapi témákról, humorosan vegyítve egy kis ismeretterjesztéssel. Az egyik cikk, amit nagyrészt be is fejeztem, az arcradírozásról és a hámsejtekről szólt. Úgy emlékszem, hogy az arcradírozást mint hétköznapi témát választottam ki, és aztán utána olvastam, hogy az arcbőrön levő hámsejtekkel mi történik. Nem akartam, hogy az ismeretterjesztés túl száraz legyen, ezért kitaláltam egy mesét egy kis hámsejtről.

Mire törekedtél az előadásod során?

Úgy éreztem, hogy az előadásom szövege jó, ezért arra koncentráltam, hogy úgy adjam elő, hogy ne legyen unalmas. Már januárban eszembe jutott, hogy a szereplőket különböző hangon szólaltassam meg. Ezen kívül igyekeztem figyelni arra, hogy a narrátor hosszabb szövegénél se legyen a beszéd egyhangú. Ehhez hozzájött a testbeszéd, ezt az aktív készülés időszakában gyakoroltam.

Milyen értékes tapasztalatokkal gazdagodtál?

A sok gyakorlással elsajátítottam bizonyos szinten az online előadást (természetesen állva). Megtanultam, hogy fontos az online beszédhez a jó technika (webkamera és mikrofon), a szép háttér, általában a beszédhez a hanggal való játék és a testbeszéd. Bár nem láttam pontosan, hogy a közönségből mennyien nevettek, de azt gondolom, hogy a humorom egyedi, ezért szeretném még fejleszteni.

Kiknek ajánlanád a versenyzést?

Bárkinek, aki már valamennyire tapasztalt a nyilvános beszédben, és szeretné kipróbálni magát. Sok múlik azon, hogy az adott versenyen ott vannak-e a „nagyágyúk”, akik már régóta sikeresen versenyeznek. Ha nem, akkor akár kezdőként is lehet jobb helyezéseket elérni, ami jót tesz az ember önbizalmának. Ha igen, akkor sem kell csüggedni, arra kell koncentrálni, hogy az ember a teljesítményét saját magához mérje.

Kik azok az előadók, akiket pozitív mintának tartasz?

A széles körben ismert előadókat nem követem, ezért két Toastmasters tagot mondok: Lukas Liebich és Alex MacIntosh. Egy jó előadó szerintem humoros, hiteles, és képes megújulni. Ezeken kívül az előadás tartalma is fontos számomra (legyen érdekes és érthető), nem csak az előadásmód. Lukas előadóként és házigazdaként is megállja a helyét, folyamatosan fenn tudja tartani az emberek figyelmét. Alex egyik beszédjének címére és üzenetére máig emlékszem: „No means grow!” Az alapján, hogy milyen videókat nézek, tágabb értelemben kiemelném még Jonathan Decker és Alan Seawright párosát (Cinema Therapy), és Hajós Andrást (Dalfutár).

Milyen a Győr Toastmasters egyik alapító tagjának lenni? Miért szereted ezt a közösséget?

Sokat fejlődtem, amióta ide járok, a nyilvános beszéd területén is. Mivel nagyon baráti és támogató a közösség, ezért nyitottabb is lettem, már nem feszengek, amikor emberek között vagyok. A tagoktól rendszeresen kaptam visszajelzéseket, hogy sokat fejlődtem, és ez jó érzés volt. Már a kezdetekkor lelkiismeretesen jártam a klubestekre, a többiek látták, hogy lehet rám számítani, így hamar az elnökség tagja lettem. Ez a tapasztalat is elősegítette a fejlődésemet. Az önbizalmam is nőtt, és magabiztosabb lettem, amióta tag vagyok.

Mit jelent számodra a bátorság?

Kipróbálni magam egy ismeretlen és új helyzetben. Ez egy olyan dolog, amit egyre gyakrabban csinálok. Régebben elég bátortalan voltam, de az élet egyes területein mégis előjött a bátorságom, például elmentem egyedül olyan eseményekre, amik érdekeltek, mert nem volt olyan barátom, aki elkísért volna. Később az improvizációs tréning hozta meg az áttörést: azóta is igyekszem gondolkodás nélkül belevetni magam új helyzetekbe. Ezt gyakorlom a retorika klubban is, a rögtönzéseknél, és olyankor is, amikor ilyen célokat tűzök ki magam elé, mint most a versenyzés. Szerintem érdemes lenne mindenkinek rendszeresen gyakorolnia a bátorságot, elég kis lépésekkel haladni, úgyis eljuthatunk a komfortzónánkon kívülre, ahol a változás kezdődik.