Győr Toastmasters

Ünnepek és tematikák – Toastmasters estek 2021. február-márciusban

tm_20210220_saturday_farsang.jpg

Február hónap az ünnepeivel lehetőséget teremtett arra, hogy tematikus Toastmasters esteket szervezzenek a klubok. Februárban és márciusban több tematikus és hagyományos esten is részt vettem.

A Szóda klub Valentin-napi estjén megismertük a Valentin-nap eredetét, majd egy próba szavazás keretében megtudtuk, hogy a legtöbben az első csóktól számolják egy párkapcsolat kezdetét. Az esten az ööö-figyelő a „nagy Ő”-ket kereste, és egy vicces képpel jelzett vissza, amikor megtalálta valakinél. A két felkészült beszédben az előadók a humor, illetve a kommunikációs stílusuk megismerésére vállalkoztak. A rögtönzésekben egy idézetből inspirálódtak a résztvevők.

A győri klub febr. 18-i estjének házigazdája, Medgyesi Zoli a közelgő idegenvezetők világnapja alkalmából azt kérdezte a résztvevőktől, hogy milyen úticélt ajánlanának a többieknek. Szóba került Tenerife, Neuschwanstein, Brighton, a Dunakanyar, Szlovénia, az Alpok, Portugália, Hargita, Dobogókő, Harkány, Róma. Az egyik résztvevő a beszámolója után hozzátette: „szeretem a hegyeket, nem tudom, hogy mit keresek a Kisalföldön”.

Ezután a miértjét (#MyWhy) Mike Andrea mondta el. Andi korábban szeretett szerepelni, ehhez szeretne visszatérni, illetve szeretné a saját hangját megtalálni.

Én időmérőként a képeslap gyűjteményemből választottam ki a piros, sárga, zöld lapokat, és mutattam fel azokat a beszédek, rögtönzések, értékelések közben.

20210320_151259.jpg

Nagy Gizke „Távolságok” című beszédében az emberek közötti távolságról beszélt, mely megnyilvánulhat többféleképpen.

Kovalovszki Márton „A méret a lényeg” című beszédéből megtudtuk, hogy milyen magasak a kosárlabdázók, és hogy hogyan toborozzák a különösen magas embereket ebben a sportban.

Marci szemléletes beszédével elnyerte a legjobb beszélő díját. Gratulálunk!

A rögtönzésvezető, Sekk-Kovács Adrienn megadta a résztvevőknek a történet elejét: „A királylány találkozott…” melyet egy képről asszociálva kellett folytatniuk, majd lezárniuk pozitívan. A történetek során a királylány találkozott a pillangóval, egy mogorva bácsival, óvodásokkal, Schrödingerrel, a nagyszüleivel, egy szellemmel, és önmagával. A legjobb rögtönző a Schrödingert mesélő Pusztai Ádám lett, aki győzelmét így kommentálta: „meg is nyertem, meg nem is”. Gratulálunk!

Farsangi hangulatban telt a Saturday Toastmasters febr. 20-i estje. Mindenki beöltözve ült a kamera előtt, én egy kék parókát, és egy kék kalapot vettem fel. Somogyi Balázs házigazdaként (kalóznak öltözve) hívta a fedélzetre a szerepvállalókat. Az esten egy jégtörő beszédet hallottunk, majd a második beszédben tippeket kaptunk arra vonatkozóan, hogyan ne nézzünk YouTube videókat lefekvés előtt. A rögtönzésekben a farsanghoz köthető hagyományok és hiedelmek kerültek elő: húshagyó kedd, vízkereszt, böjt, asszonyfarsang, falusi bál, palacsinta, boszorkányok.

Március 10-én a Bankmasters klubba voltam hivatalos, az általános értékelő szerepét vállaltam. A felkészült beszédből megtudtuk milyen az előadó, Árpi viszonya a barkácsolás tevékenységéhez. A rögtönzés során a résztvevőknek egy képről eszükbe jutó emléket kellett felidézniük. Szóba került a Szex és New York, nyaralás, környezettudatos étkezés. A legjobb rögtönző, Somogyi Balázs az első Toastmasters gála emlékét idézte fel, ahol eldöntötte, hogy vezetői szerepet fog vállalni a Toastmasters szervezetében.

2021.03.18-án én vállaltam a házigazda szerepét a győri klubban. A Saturday Toastmasters klubban ellesett kifejezésekkel élve, kapitányként szólítottam a szerepvállalókat a fedélzetre. Bemelegítésként arra kértem a résztvevőket, hogy meséljenek egy kedves barátjukról. Mindenkinek jól esett hallgatni a sok történetet, amelyekben a gyerekkori, főiskolai, vagy csak néhány éve ismert barátokkal lehet sört főzni, betonozni, futni, és természetesen az élet nagy dolgairól beszélgetni egy turmix mellett. Hálásak lehetünk, hogy barátaink a mostani nehéz helyzetben is mellettünk állnak, és a technikának köszönhetően a kapcsolattartás is lehetséges velük.

A kellemes bemelegítés után hallhattuk Kiss Balázs Az utolsó lépcsőfok című beszédét, melyből a könyvkiadás folyamatát ismerhettük meg.

Kiss Balázs az este egyetlen beszélőjeként egyben a legjobb beszélő is lett esten. Gratulálunk!

A rögtönzésvezető, Medgyesi Zoli a következő alaphelyzetet hozta a rögtönzéshez: egy optimista és egy pesszimista ember beszélget a galériában egy festményről (a festmény ebben az esetben egy-egy Dixit kártya volt). Zoli kérte a résztvevőket, hogy vegyék fel a szürke, illetve rózsaszín szemüvegüket. A legjobb rögtönző páros Szabó ErikGonczlik Andi lett, így kapitányként nekik osztottam ki a képzeletbeli rumot. Gratulálunk!

Mindegyik esemény nagyon jól sikerült, és a hagyományos esteken is előkerültek mesebeli dolgok és távoli tájegységek, így igazi ünnepi hangulat uralkodott. Jó érzés, hogy a barátainkon és családunkon kívül a tagtársainkra is számíthatunk, akik visszajelzéseikkel, ötleteikkel segítenek minket, és szórakoztatóvá teszik a klubesteket. Ha szeretnél csapatunk tagja lenni, látogass el hozzánk valamikor, szeretettel várunk!

Schneider Évi - Toastmasters Retorika klub Győr, Oktatásért felelős alelnök

A bejegyzés trackback címe:

https://toastmastersgyor.blog.hu/api/trackback/id/tr816471978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Állandó oldalak

Friss topikok

Győr Toastmasters

süti beállítások módosítása